Másolt kocsik, másolt alkatrészek
2015. október 27. írta: Ruszi

Másolt kocsik, másolt alkatrészek

Nagyon érdekes videó jött szembe az interneten, gondoltam gyorsan leírom a lényegét. Rettentő tanulságos!

A Mercedes-Benz ausztrál különítménye elvégzett egy tesztet. A teszt lényege, hogy egy internetes áruházból megrendeltek néhány garnitúra replika Mercedes-AMG alumínium keréktárcsát. Mellé pedig a raktárból hoztak eredeti gyári felniket.

Érdekesség, hogy a teszthez a magyarországi Mercedes gyárban készült Mercedes-Benz CLA Shooting Brake járműveket használtak az ausztrálok! :)

Az első képkockákon azt magyarázza a szakértő, hogy hogyan lehet egyszerűen és gyorsan megkülönböztetni a hamis alkatrészt, az igazitól és ejt néhány szót arról is, ami nem látható. Nehezen tűnik fel ugyanis, hogy anyagában, mind minőségében, mint pedig mennyiségében elmarad a gyáritól a silány másolat.

Ezután a két tesztautót elvitték a Holden helyi tesztpályájára, ahol úthibát szimuláltak.

A jó sorsom úgy hozta, hogy 2008-ban három hetet töltöttem el Sydney-ben és a környékén. Autó imádóként természetesen fél szemmel mindig a négykerekűeket figyelgettem.

Ausztrália az az ország, ahol az európai méretű autókba, amerikai méretű motorokat tesznek.

Például a kibérelt autónk egy Ford Falcon volt. Érzetre Mondeo méret. Amikor arról érdeklődtem a kölcsönzős csávótól, hogy mi hajtja, nagyon meglepődtem a válaszon. "It's a 4.0." Négyliteres benzines!

img_3794.JPG

Ez volt az

Első lépésben a hamis kerekeket narancssárga szalaggal, míg az eredeti felniket zölddel jelölték meg. A teszt során a Merciket jobboldalukkal egy kátyúba hajtják mindössze 50 km/h-ás sebességgel.

50 km/h!

Ez nem valami sok. Nálunk sok. Magyarországon nagyon rossz az utak állapota - nem ítélkezünk, ez van. A tesztben kialakított, vagy ahhoz nagyon hasonló úthibákból jócskán találunk itthon is.

Lássuk a medvét!

 

Az első teszt hamis kerekkel fut, a lépés pedig úgy jön ki, hogy az ütés a felni éppen a küllők között kapja. Döbbenetes, hogy mi történik. A két küllő közötti kerékív egyszerűen letörik a felniről!

Ezután következik a másik hamis kerekes teszt, ahol az ütés a küllő közelében éri a kereket. Gondolom azért eresztették rá még egyszer, hogy a szkeptikusok ne mondhassák, hogy nagyon rossz helyen találta el a betont a kerék. A hamis kerék ismét törik, a repesz pedig csak repül, ki tudja, hol áll meg...

GENUINEISBEST

A teszt neve gyors fordítással: "Az eredeti a legjobb"

A gyári AMG felnik ugyanazt a terhelést kapják, mégsem sérülnek meg. A gumiabroncs persze leereszt, de a kerék egyben marad, esélyt sem hagyva a durrdefekt kialakulásának.

Persze ezt is addig próbálták, amíg nem lett olyan eredmény is, ahol a küllőközöket kapja el a padka, de a gyári kerék ebben az esetben is kitartott.

Na és itthon?

Saját szubjektív véleményem, hogy Magyarországon ezt a videót lehet, hogy megértik, de a gyári alkatrészeket ettől még nem fogják előnyben részesíteni. Azt gondoljuk, a másolat is ugyan olyan (jó), mint az eredeti, végül is stimmel rá.

Nem csak a felnikkel van ez így. Karosszéria elemek fele akkora vastagsággal. Fék alkatrészek hitvány anyagból. Selejt olajok és hadd ne soroljam tovább.

Megint oda jutottunk, hogy minőségi, biztonságos autózás drága. Aki spórolni szeretne az autózáson az nettó ostoba. 

Tudtad, hogy nagy eséllyel kiszűrhető, ha egy autón hamis alkatrészek vannak? További infó itt! Egy alapos átvizsgálással pedig százezrek spórolhatók?

Óvatosan az alkatrészekkel is! Maradj a blog-on, itt egy összefoglaló, top 10-es írásainkból!

Gyere a Facebook-ra, kövess, hogy életben maradj!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tuke.blog.hu/api/trackback/id/tr238025660

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Babette anyó húsdarálója 2015.10.27. 16:55:52

Itthonra jó az ócó is. A szarrágónak úgyis csak az a lényeg, hogy a szomszédot és a lámpánál állókat a látvánnyal lenyomja, lássák rajta milyen menő. A balesetveszély meg nem érdekli, őt megvédi a légzsákok tömkelege, a miatta megmurdaló családra meg szarik.

prokee · http://blog.prokee.hu 2015.10.27. 17:16:29

A hamis felni életveszély, de ebből nagy butaság levonni azt a következtetést, hogy a nem gyári automatikusan szar.
totalcar.hu/magazin/technika/2011/10/19/gyari_vagy_utangyartott_alkatresz/

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.10.27. 17:51:28

@Babette anyó húsdarálója:

Mekkora mintán végzett felmérésből vontad le ezt a következtetést? Hol publikáltad a nyilván tudományos alaposságú, a statisztikai mintavétel szabályait is betartó felmérésedet?

Ja, hogy csak magadból indulsz ki. ?D

Exploiter 2015.10.27. 18:17:49

Ahol lehet, az ember nem spórol. De azért ha az ember összeszámolná, gyári alkatrészből mennyi lenne egy komplett autót az utolsó csavarig összerakni, akkor szerintem egy swiftre is 100 milliós tétel jönne ki.
Ami azért nehezen indokolható.

igazi hős 2015.10.27. 18:18:25

"a gyári alkatrészeket ettől még nem fogják előnyben részesíteni"
Azért elég nagy különbség van az eredeti, az utángyártott és a kínai hamisítvány között. Ez a felni pont nem az a kategória, de a legtöbb kopó alkatrészből van gyári vagy közel gyári minőségű, neves gyártótól származó példány, ami lényegesen olcsóbb, mint amit a márkaszerviz kiszámláz.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.10.27. 18:24:21

@Exploiter:

Ne az alkatrészárakból indulj ki, mert azok durván túl vannak árazva, nem kis részt a kereskedelmi csatornák miatt is. Hiszen az autógyár nagy tételben és egy célállomásra szállítva vásárol, míg a kiskereskedelem szétszórt.

Na meg az autógyár egy rakás nyereséget rátesz a neve alatt futó alkatrészekre. Azokra is, amelyeket ő is beszállítótól vásárol.

Pierr Kardán 2015.10.27. 18:58:56

Senkit nem zavar a teszt (eredeti) címe?

GenuineIsBest, vagy az eredeti a legjobb. Eleve azt akarták demonstrálni, hogy a másolt cuccok szarok és ez sok pénz befektetésével sikerült is nekik :-((

Ha az lett volna a teszt címe, hogy GenuineIsExpensive (az eredeti drága), akkor azt is probléma nélkül tudták volna demonstrálni, hogy az eredeti semmivel sem jobb, csak drágább.

Ne üljetek már fel az interneten terjedő leleplező videóknak...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.10.27. 19:32:41

@Pierr Kardán:

@igazi hős: Jól írta, nagy különbségek vannak/lehetnek. A genuine meg esetenként ugyanazon a gépsoron is készülhet, mint az utángyártott.

Csakmostjöttem 2015.10.27. 19:35:46

Ez valóban csak egy reklám. Ha megnézitek a "másolat" kerékbe eleve kevesebb levegőt fújtak, hogy a kátyú széle megüsse magát a felnit.
Az "ereteti" felni legalább egy centivel magasabban van a nagyobb keréknyomás (vagy más méretű gumi?) miatt így a kátyú széle nem éri el a szélét.
Minden esetre a két lassítást egymás mellé téve jól látszik a különbség!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.10.27. 20:11:58

@Csakmostjöttem:

És igazad van. A másodiknál a felni hozzá sem ér az úttesthez, míg az elsőnél igen.

Ez így mocskos csalás.

Babette anyó húsdarálója 2015.10.27. 20:13:20

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Járj nyitottabban a világban.
Jön a tél, jönnek szép sorban a luxusautós balesetek ahol kiderül, a négy különböző mintájú, típusú gumi volt a baleset okozója. Szarrágónak új gumira nem telik.
Benzinkútnál imádni való látvány az ezerért tankoló luxusautós.
Szarrágónak benzinre sincs pénze.

Örülök, hogy ismét taníthattalak. Csak szólj, van bőven pótolnivalód.

Babette anyó húsdarálója 2015.10.27. 20:17:18

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Látod, bután próbálod osztani az észt és a nyilvánvaló csalást sem veszed észre. Ennyit érsz.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.10.27. 20:18:32

@Babette anyó húsdarálója:

Most ugye megint magadról írtál? Persze, hiszen magadat ismered legjobban.

Olyan buta vagy, hogy azt sem veszed észre, hogy magadat alázod. :D

karlmann 2015.10.27. 20:23:32

Lehet, hogy preparált volt a teszt, de én már mentem kátyúba E250CDI-vel lakott területen 60-al, (mielőtt az okosok beszólnának elmondom, nem láttam, mert sötét volt és Pestnek azt a részét Debreceniként nem ismerem, akkor jártam arra először). Az eredmény, lerendeztem a jobb hátsó gumit, de a gyári felninek tényleg nem lett semmi baja, semmilyen külsérelmi nyom nem látszott, még görgőzni se kellett! Megmondom kertelés nélkül, hogy a kerékcsere közben végig azon gondolkoztam, vajon mennyibe kerülhet egy 17"-es gyári Merci felni, mert azt tudtam, hogy egy 245/50/17-es Continental több, mint 40 ezer és nem hittem, hogy a felni egy ilyen ütést sérülés nélkül túlélhet. Hozzáteszem, a gumisomnál (Marso) utólag azt mondták, azért nem sérült a felni, mert az én autóm Németországból jött egyévesen (a Mercedesnél volt szalonautó) és a felni is, meg úgy általában az egész autó jobb minőségű, mintha itthon lett volna vásárolva.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.10.27. 20:35:23

@karlmann:

Komolyan lehetségesnek tartod, hogy a Daimler-Benz Magyarországra silányabb autókat szállít, mint Németországba?

Amúgy sem te, sem a gumis nem tudhatta, milyen erővel ütközött a felni az úttestnek, ha egyáltalán. Így ez a tapasztalat szereintem semmit nem mond.

Ez a "teszt" is kb. csak annyira korrekt. mint a mosóporreklámokban, amikor a Persil patyolattisztára mossa a ruhát, a másik mosópor meg piszkosan hagyja.

BéLóg 2015.10.27. 22:07:12

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Nem kell csodálkozni a "megrendezett" teszteken. Amit igazolni akarnak (lásd feljebb kommentben) az igazolni is fogják.
Ellenben hagy jegyezzem meg, a mosóporok TÉNYLEG :-) jobban mosnak újként mint régiként. Ez egy jó kis sztori.
Adva van a mosópor, ami akkor mos jól, ha X% hatóanyag van benne. A gyártásnál meg van határozva, hogy akkor mehet ki az áru, ha abban X+/-Y% hatóanyag van.
Namármost amikor kijön az ÚJ Persil (vagy bármi más), a gyártósorok, amelyek viccen kívül tán mikrogrammra is pontosan tudnak ma már adagolni, pontosan X+Y mennyiséget tesznek bele, majd mikor ez a mosópor már KIFUT, pontosan X-Y lesz a végtermék. Amely alapján gyakorlatilag magától értetődő lesz, hogy EGYSÉGNYI mennyiségű "új" mosópor sokkal fehérebbre mos mint a "régi". Még "csalni" se kell.
Szóval ebben a tesztben lehet nem csak a keréknyomás volt más, akár be is fűrészelhették :-) a nem eredeti felnit...
Arról nem is szólva, hogy OK, a nem eredeti tönkrement, de mi van ha négy EREDETI helyett kaphatok 6 vagy akár 8 nem eredetit? Akkor akár 2-4x is cserélhetek felnit és még mindig olcsóbban megúsztam.
Szerintem ha már vigyázni kell, akkor inkább a guminál nem szabad spórolni...

vbn 2015.10.27. 22:17:27

@Kovacs Nocraft Jozsefne: én igen!

Nekem azt mondták, hogy a legjobban sikerültek kerülnek Japánba és Amerikába, azután Nyugat-Európa és végül Kelet-Európa.

VT Man 2015.10.27. 22:18:10

Valóban hatalmas csalás a videó, ahogy itt írták.

2:05-nél a "rossz" felni sokkal lejjebb van, és nincs felfújva annyira a gumi, direkt, hogy repedjen.

BéLóg 2015.10.27. 22:25:23

Egyszer egy gyárban ahol dolgoztam, nagy zsivajra lettem figyelmes. Megnéztem, hát egy csomó ember álldogált egy beérkezett komoly gépet tartalmazó láda előtt, amelyre nagy fekete betűkkel rá volt nyomtatva hogy: "Nur für den Balkan", azaz "Kizárólag a Balkánba" (szállítandó). A cég képviselője aztán azt mondta, "hirtelen nem volt más csomagolóanyag, ezért ebbe csomagolták". Ja.
A Renault egyik, csak Kelet-közép Európában kapható modelljét kizárólag olyan alkatrészekből rakták össze, amely a gyári önminősítésen a "másodosztályú" jelzést kapott...

std1200 2015.10.27. 22:27:00

Szerintem annyi, hogy ez itt egy más piac. Itt is vannak sz@revők, mert ismerek olyat aki 91-est tankol az S merciébe, (évi $600 ezret tesz félre a 2 db saját üzletével) de alapvetően aki ilyesfajta autókkal furikázik az sznob. Tehát nem webáruházból vásárol. Még egy fontos tényező hogy AUS-ban a pl: Merci tulajok fent tudják tartani az autójukat. Lebanese szutykok szoktak lejárdázott ''jófajta'' felniket tenni a 20 éves Holdenjükre, ha meg szép akkor meg a Supercheap autós 'szaküzletből' van. De persze kivételek mindig vannak.

Primátor 2015.10.27. 22:56:16

Felnikben különösen szar az után gyártott.

Tibbs 2015.10.28. 00:12:51

A Ford Falcon nem Mondeo. Az egy Ausztráliában tervezett és gyártott nagy autó. Nagyobb, sokkal nehezebb mint a Mondeo és hátsó kerek hajtású.
Egyébként a kutya sem veszi hasonlóan a többi Ausztrál autóval együtt mint például a Holden Commodore mert minőségileg elég gyatra es rengeteget esznek. Két éven belül teljesen megszűnik a gyártásuk mert olyan jók.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2015.10.28. 04:18:59

@Babette anyó húsdarálója: Az a baj, hogy nem gondoltad végig miről szól a post. Való igaz, egy sok éves 316i BMW mert kell a prémium de fenntartani drága esetben a márkaszerviz nem játszik... De a bontó igen. A legtöbb hamis felni nem a bontónak az alternatívája, hanem a "legyen egyedibb a verda" alapon végzett átépítéseknél kerül elő. Sokszor valóban ismeretlen helyről, ismeretlen minőségben. Ez viszont nem az általad leírt fenntartásra 0 de legyen prémium helyzet, hanem a folyamatos pénztemető hobbiprojekt.

De nem az alkatrészen való spórolás jelenleg a vezető baleseti ok. Sokkal többet köszönhetünk annak, hogy sokak számára nehéz pl. felfogni olyan alapvető szempontokat, hogy a belátható útszakaszon belül (amin belül a kátyút is észreveszed, vagy a beszakadó aszfaltot) is meg kell tudnod állni. Sebesség és követési távolság megválasztására ez egy alapvető szabály. Na ennek a nem betartása öl.

De az is, hogy "nekem jogom van gyorsan menni, annyit viszont nem akarok lassítani, hogy kiengedjelek előzni" helyzet kialakuljon. Ez utóbbi után vagy veszélyes előzés jön, vagy a jobbra tarts elfelejtése és vagy tolni fog az önérzetes gyorshajtó, vagy cikázni, egyik sem jó.

Ebből mindkettő rendszeresen öl. Az olyan baleset amikor többféle gumi, hibás utángyártott megoldások okozták a balesetet kevés van, és a fenti két szabály betartása azok jelentős részét is megelőzte volna.

Ha a fenti szabályokat betartod akkor ritkán mész kátyúba. Ha nagy ritkán mégis mész, akkor is jó eséllyel (hála az alacsonyabb sebességnek, stb) megúszod igazán komoly gond nélkül. Lehet a felni eltört és nem adta tovább az ütést a futómű drágább alkatrészeinek (nem tudjuk mivel járnál jobban) és ezért kell venned párat. De egy eredeti árából vehetsz 3 olyan példányt ami nem a "keressük meg a legszarabbat a videóhoz" elven készült, hanem az adott gyártónak is minőségbiztosítási rendszer, márkaneve van, a típushoz engedélyezték (hivatalosan) és a mérések szerint ehhez megfelelő a teherbírása. Cseréled.

A gyártó viszont mindent megtesz, hogy elhitesse veled, hogy a fenti két szabály figyelmen kívül hagyásával jó autózni. Erre optimalizál. Egyszer bízol ebben a képben alaptalanul, annak sokszor van súlyosabb következménye. És bizony a dízelbotrány kapcsán is látjuk, hogy sok dolog van amit a gyári is csak elméletben tud.

igazi hős 2015.10.28. 07:22:08

@karlmann: Én az elmúlt 13 évben elég sokszor estem bele mindenféle kátyúba (pedig Pesten autózom már 20 éve) a nem gyári (sőt egy elég olcsó gyártótól származó) alufelnivel és egyet kellett görgőzni. Nem egy kátyú, hanem 12 év után.

@Babette anyó húsdarálója: "luxusautós" Luxusautót nem nagyon látsz, egy A4 az prémium, de még az S-Klasse sem az.

W123qp 2015.10.28. 07:50:10

Karlmann, BéLóg:
Ilyen nincs. Magyarországon is van pl. felnigyár (Tatabányán). Ott is csak egy minőség van, nincs I és II osztály . Szállítanak a Mercedesnek is, de csak egy minőségben.
A Renault gyári önminősítés: ilyen nincs. Ha esetleg lenne: egy autó több ezer alkatrészből áll, és autóból is szeretnének pár 100 ezret eladni. Az átvizsgálandó alkatrészek száma ezeknek a szorzata. Ennek átvizsgálására egyetlen gyártónak sincs kapacitása.

Babette anyó húsdarálója 2015.10.28. 07:57:42

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Ez igen. Gyönyörű riposzt volt. Segítek, mind a három autómon úgy 80-90 %-os, egyforma gumi van. Ezt is benézted. Mi lesz a következő érved? A te bátyád erősebb? Értelmi szinted alapján ez jön. Ha nem gond, nem süllyedek le hozzád, de ha szükséges akkor művelem.

Babette anyó húsdarálója 2015.10.28. 08:04:06

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Tényleg valami álomvilágban élsz. Mint ahogy írták, a mosópor is gyengébb mint amit nyugaton a saját állampolgárainak gyártanak. Ittál már kinti Nesquiket? Ég és föld a különbség a hazai és a kinti között.
Egyszer egy műsorban ezt egyéni ízléssel magyarázták.
Balatonnál morgott egy gazda, a hazai permetszerrel permetezve lement a szőlője, a szomszéd meg a németből hozottal rekordot szüretelt. Csak jelzem, bemész a vegyszerboltba, kérsz hangyairtó port és kiröhögnek, a hatékony, ami irtotta a hangyát ebben az évben már be van tiltva, amit kapsz, az meg a plázai semmire sem jó szar.
Ébredj már fel az álomvilágodból.

Babette anyó húsdarálója 2015.10.28. 08:05:55

@igazi hős:

Mindegy, a nagy tepsikre jellemző a szarrágás.
Aki néhány évessel jár annak van rá kerete, hogy újan megvegye, aztán adja is el a szarrágóknak, akik villantanak vele, de a fenntartásra, üzemeltetésre már nem fussa.

Netuddki. 2015.10.28. 08:08:37

Engem nem fenyeget, hogy a Mercedes kocsimra hamis felnit rakjak. Ugyanis nincs Mercedes kocsim, nem is lesz.
Amúgy meg magyar útra acélfelnit!

rexter 2015.10.28. 08:19:50

borzasztóan rossz a cikkszerző stílusa, ne próbálkozzon írással.

karlmann 2015.10.28. 08:21:15

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Nem lehetségesnek tartom, hanem tudom. Minden gyártó így csinálja és nemcsak az autóiparban. Pl. régen a magnó, vagy videokazettáknál, a gyártás úgy történt, hogy a szalagot több méter szélességben gyártotta a gép. A két szélén volt a leggyengébb a minőség, mert ott feszítette a gép a legjobban, vagyis ott a szalag eleve megnyúlt. Középen a legjobb, mert ott nem feszítette annyira. Aztán szépen csíkokra vágták és ennek megfelelően csomagolták és árazták be.

karlmann 2015.10.28. 08:27:47

@W123qp:

Van egy rossz hírem, nem a gyártó vizsgálja át, mert nem is ő gyártja. Az autóalkatrészeket több ezer beszállító gyártja, pl. Bosch, Valeo, SKF stb.. Már náluk az alkatrész gyártása során eldől a minőség, ők be is osztják minőségi kategóriákba a termékeiket és ez alapján szállítanak az autó gyártó üzemeknek. A legtöbb autó ugyanazokból az alkatrészből áll, csak kicsit másképp néznek ki és jobb/rosszabb anyagokból vannak. Ennek megfelelően az áruk is más és emiatt van, hogy egyes autókban a Bosch alkatrész a legjobb, másban meg mondjuk a Beru. Ez csak attól függ, ki mennyit fizet az adott termékért.

W123qp 2015.10.28. 08:42:07

Itt alapvetően gyári alkatrészt és annak MÁSOLATÁT hasonlították össze. Legalábbis úgy szerették volna beállítani. Nem pedig gyári kopó alkatrészt az utángyártottal.
A felvételen tényleg gyanús a guminyomás, szerintem a "hamisítvány" is gyári felni.
A hamisítvány csak kívülről akar gyári kinézetű lenni. Ennek a hátoldalán meg a gyári szám is bele van öntve(ez egy öntött kerék egyébként). Miért pont a Germany feliratot csiszolná ki valaki, ha olyan jól sikerült a hamisítvány. Itt már a kész termékből lett a felirat eltávolítva, nem az öntőformából. A gyárak vagy a beszállítók nem adnak/adhatnak el ilyen szerszámokat, pláne ha márkajelzés is benne van.
Ez az összehasonlítás nem hiteles, de tényleg van olyan, hogy a hamisítvány szar.
www.youtube.com/watch?v=Vo3s7h2tU5k

W123qp 2015.10.28. 08:57:18

karlman:
Akkor még egyszer mondanám:
Olyan nincs, hogy 1 adott gyártónak 1 adott alkatrészenél több minőségi osztálya legyen.
Az lehet, hogy a Valeo/Bosch/stb. a Mercedesnek gyártott 1 méteres seprűnyelet 120mikronos tűréssel szállítja, a Peugeotnak meg 1mm-essel. De ez az autógyártónak a döntése.
Az autóipari beszállítók nem egyen alkatrészekből építkeznek, így közös alkatrészeik sem nagyon lesznek -> nem lehetséges amit írsz.

protézisesh 2015.10.28. 08:58:24

@vbn: kár volt elhinni. Amikor autót rendelsz, a soron azt neked rakják össze. Nincsn "jobban sikerült" autó, mert a konténerbe úgy vannak belerakva az alkatrészek, ahogy a gyártási program szerint az autók jönnek a soron (JIS = Just in sequence). Vagyis amikor a te rendelésed (=x színű kaszni) felkerül az én rendelésem után (y színű kaszni), akkor a soron végig úgy jönnek egymás után a motorok, a váltók, a belső kárpitok, a kerekek, stb. ahogy te/én rendeltük. Nincs két egyforma autó. Namost ha még ezután az alkatrészek minőségével is variálni akarnának, az végképp követhetetlenné tenné az egészet....

Colonel Maybourne 2015.10.28. 09:48:39

Dolgoztam hosszu eveket (10+) mind a genuine (eredeti), mind az utangyartott alkatreszpiacon. Az osszes automban CSAK ES KIZAROLAG EREDETI alkatreszeket hasznalok. Valoszinuleg tudhato, hogy miert... Olyan meg nincs, hogy a "gyarival megegyezo minosegu utangyartott a gyari beszallitotol". Ez netto bullshit.

W123qp 2015.10.28. 10:29:19

@Colonel Maybourne:
Nekem van egy OT-s Mercim, a kerekekbe a levegőt Stuttgartból hozattam!!!
:-)

adg 2015.10.28. 11:22:26

Aprocska kiigazitas. A Falcon nem Mondeo. Koze nincs hozza, teljesen ausztral auto, sokkal nagyobb a Mondeonal, kicsit 5 meter felett van a hossza. A motorja valoban negy literes, a kisebbik, de nem v8 hanem sor 6. Van v8 is, de az nagyobb, ha jol emlekszem 5 literes.

Balt 2015.10.28. 13:43:59

@W123qp: :)) Ó, ott még a levegő is más! Singelfingen, te drága! :))

W123qp 2015.10.28. 14:09:19

Ja voll! Echte schwäbische Luft.

Babette anyó húsdarálója 2015.10.28. 14:15:42

@W123qp:

"Az autóipari beszállítók nem egyen alkatrészekből építkeznek, így közös alkatrészeik sem nagyon lesznek -"

Ez biztos?

Volvo, francia motorokkal. Minimum 20 éve.
Mazda alváz fülem tudja miben van még.
Suzuki SX4-re Fiat emblémát tolnak, ugyanaz a verda, Egonban készül mindegyik.
Benzinpumpát megnézed jó vagy 50 féle típusba ugyanaz a gyártmány.
És a többi amiről lövésünk nincs.
Elég régen ráálltak már a "szabványosításra", miután egyre inkább egy szűk csoport kezébe kerül az autógyártás, bolondok lesznek mindenbe mást gyártani. A kaszni, a beltér eltérő de a mélyben lassan ugyanazt a szemetet kapod minden embléma alatt.

BéLóg 2015.10.28. 14:42:29

@W123qp: Helló!
Talán félreérthető volt. Nem úgy gondoltam hogy a Renault gyárBAN minősítik az alkatrészeket, hanem ahogy fentebb leírták. A BESZÁLLÍTÓKNAK van minősítési rendszerük és abban igenis van first class, másodosztály (de még OK) és szar.
Azt hiszem a Renault Thalia volt az az autó, amelyet KIZÁRÓLAG a vasfüggönytől keletre lehetett megrendelni, én erről az autóról hallottam a történetet.
De ha csak urban legend, nem fogok a kardomba dőlni, gondolom. Szóval nem hiszem hogy "vita" lenne köztünk.

W123qp 2015.10.28. 14:46:10

@Babette anyó húsdarálója:
Ez igaz, de nem erről volt szó.
"A legtöbb autó ugyanazokból az alkatrészből áll, csak kicsit másképp néznek ki és jobb/rosszabb anyagokból vannak. Ennek megfelelően az áruk is más és emiatt van, hogy egyes autókban a Bosch alkatrész a legjobb, másban meg mondjuk a Beru. Ez csak attól függ, ki mennyit fizet az adott termékért."
Itt sokan azt súlykolják, hogy a K-Európába gyártott Mercedes valójában egy Dácsia Sombréró csillaggal az elején.

Az általad említett példából kiindulva, a Prince motor ugyanolyan fos vagy jó, a Miniben, mint egy PSA autóban.

protézisesh 2015.10.28. 16:24:23

@Colonel Maybourne: ne haragudj, de milyen cégnél/pozícióban?

beülsz az autódba, amiben Lear ülések vannak, Autoliv biztonsági övekkel, Borgers kárpitokkal, LuK kuplunggal, Brembo fékekkel, KYB lengéscsillapítókkal, Bosch motorvezérléssel, Marelli gyertyákkal, Gates szíjakkal, BOS napellenzőkkel és üvegtetővel, Plikington üvegekkel, Hella lámpákkal, Mann szűrőkkel, FAG csapágyakkal, Tungsram izzókkal....

És akkor azt mondod, hogy te "csak gyári eredetit" veszel mindenből? Ugyan már királylány...

@BéLóg: "A BESZÁLLÍTÓKNAK van minősítési rendszerük és abban igenis van first class, másodosztály (de még OK) és szar."

Nem. A vevő (= autógyár) megmondja, hogy mennyi pénze van az adott alkatrészre és cserébe milyen élettartamot vár el. (üzemóra, kilométer, működési ciklus, stb.) A beszállító meg ennek megfelelően gyárt. Ezért lehetséges, hogy egy Mercedes napellenző rolója röhögve tudja a 20.000 működési ciklust (ami nagyjából 50 év), egy Peugeot-é meg 5000nél szétesik. De a Mercedes W222 (gyk: S-Klasse) napellenzők között nincsen "japán piacos" meg "káeurópai" minőség. Ahogy a többi alkatrészek között sincsen.

felejtsük már el a hülyeségeket...

BéLóg 2015.10.28. 17:38:39

@protézisesh: Már megbocsáss de azt te sem mondoid komolyan, hogy egy AKÁRMILYEN alkatrészgyár az állandóan és permanensen kizárólag 99-100% minőségű alkatrészeket gyárt.
Van mindenhol tolerancia határ, már csak a régi Ford bácsi nótája óta, aki mint tudod, végigjárta az autóroncstelepeket és megnézte a kidobott autóit, és ha abban még HASZNÁLHATÓ alkatrészeket talált, UTASÍTOTTA a tervezőit a "gyengébb" minőség gyártására, szimplán költségcsökkentés szempontjából.
Namármost megtaláltam a Wikin a Renault Thalia szócikket, igaz lengyelül, de van angol és német. Utóbbiból tudok neked idézni:
de.wikipedia.org/wiki/Renault_Symbol
"...Vertrieben wird das Modell hauptsächlich in Nordafrika, dem Nahen Osten, der Türkei, Osteuropa sowie Nord- und Zentralamerika. Vereinzelt kamen auch Fahrzeuge in Frankreich und Deutschland in den Handel, hier war das Modell jedoch nie offiziell erhältlich..."
Ami annyit tesz hogy:
A modellt főleg Észak-Afrikában, a Közelkeleten, Törökországban, Keleteurópában valamint Észak- és Középamerikában árulják. Ritkán Németországban és Franciaországban is felbukkant a modell a kereskedőknél, bár itt hivatalosan sosem volt kapható.
Szóval nincs olyan hogy egy autót "csak ide vagy oda" gyártanak, nincs.
Szóval kinek kell elfelejteni és milyen hülyeségeket.

Ettől még lehet urban legend a "másodosztályú alkatrészekből" összerakott Thalia, de a fentiek alapján -- engedelmeddel -- én inkább adok hitelt az állításnak.
Nincs harag, ugye? :-)

W123qp 2015.10.28. 17:40:24

@protézisesh:
Nem kell lehurrogni @Colonelt. Simán kivitelezhető amit mond, csak tudni kell, hányas a mellény. Az én autóimba is csak eredeti alkatrészek vannak. Viszont "csak" egy Suzukim van, úgy hogy ott viszonylag egyszerűbb anyagilag kivitelezni. Meg van egy veterán Mercim is, az meg csak azt érdemli meg. A Suzuki nem romlik el, a Mercivel meg alig megyek.

Ismered a beszállítókat, hol dolgozol?

W123qp 2015.10.28. 17:50:52

@BéLóg:
Nem erről van szó. A diskurzus arról szól, ha van egy Európa szerte megvásárolható autó, akkor a nyugatra menőkbe 1. osztályú csapágy/légzsák megy bele és BASF festékkel fújják le, a balkániakat meg teddy hengerrel guritják át Trináttal, és a kesztyűtartóban meg van egy csomag lufi, amit a sofőrnek magának kell felfújni baleset előtt.

Természetesen vannak kényesebb piacok, pl. Amerika v. Japán, de az ide szállított autókat is ugyan olyan minőségű alkatrészekből állítják össze. Csak a sor végén tüzetesebben átnézik őket, vagy egy nagyobb tesztkörre viszik el őket.

Ruszi · http://miszk.hu/szakerto-adatlap/rusznak-andras.html 2015.10.28. 18:34:36

Köszi mindenkinek a hozzászólásokat!

Mindenek előtt a Falcon-ról: 7 év távlatából rosszul emlékeztem és nektek volt igazatok, nem V8, hanem soros, 6 hengeres motorja volt, de legalább 4 literes. :) Köszi, hogy figyeltek. Betettem egy 2008-ban Byron Bay-en készült fotót.

Az utángyártott alkatrészeket természetesen nem lehet egytől egyig selejtnek gondolni, de elég abba belegondolni, hogy ha ugyanolyan jó minőségű lenne minden tekintetben, mint az eredeti, akkor valószínűleg ugyanannyiba is kerülne.

Persze meglehet, hogy az alkatrészen lévő csillagért (propellerért stb...) is felárat kell fizetni, de azt legalább utána számon is lehet kérni, ha sz@r.
Óvatosan!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.10.28. 19:33:07

@Ruszi:

"ha ugyanolyan jó minőségű lenne minden tekintetben, mint az eredeti, akkor valószínűleg ugyanannyiba is kerülne."

Erre ne végy mérget. Kb. két éve elromlott anyám mosógépe, már negyed terhelésen is alig bírt forogni. A szerelő vagy 20 ezresért "panelt" akart cserélni benne - ami azért is vicces, mert semmi elektronikus vezérlés nincs benne. Szegény nem ismerte fel, hogy az üzemi kondenzátort kell cserélni, az elkó (persze antiparallel, hiszen váltóáram) 10+ év alatt elvesztette legalább fele kapacitását.

Mosógép-szaküzletben 3 ezer valahányért volt hozzá kondenzátor. Elektronikai szakboltban 5-600 forintért, természetesen azonos feszültség, kapacitás és hőmérséklettűrés. Szerinted a mosógép-szaküzletben árult elkó mennyivel lehetett jobb minőségű? - Elárulom, azt is ugyanott gyártják, mint a sima elkókat, csak a mosógépgyártók kihasználják azt, hogy az egyszerű vevőnek halovány fingja sincs az elektronikáról. Ja, és persze lehet, hogy rajta van egy Whirlpool vagy Zanussi felirat is. :)

Biztos nem mindenre lehet ráhúzni ezt a példát autóknál, de az is biztos, hogy sokra lehet.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2015.10.28. 21:26:33

@Ruszi: Tévedsz. Van egy eredeti és egy utángyártott alkatrész. Mi az árkülönbség forrása?

Adott X gyártó aki a saját gyártósorán gyárt egyforma alkatrészeket.

Ezek egy része elmegy $X-ért a nagy disztribútorhoz, a másik $X-ért az autógyártóhoz.

Az autógyártó ezek után úgy dönt, hogy ezek mellett:
$A dollár kutatás fejlesztés kell, mert erre ők költöttek a típus kapcsán (design is, más is)
$B a marketing költség
$C megy el szállításra, raktározásra, stb.
$D megy el arra, hogy ebbe is bele kell tenni a befektetők pénzét, és ezért joggal várnak el hasznot.

$Y=$A+$B+$C+$D

Ez a $Y lesz a gyártó árrése.

Azaz ő már $X+$Y áron adja.

Már a fentiek miatt is drágább az "eredeti", mint az azonos gyártósorról lejövő a beszállító márkajelzésével eladott darab. Drágább, kevesebb fogy belőle, azok is tovább állnak raktáron. Így a kereskedő is már hasznot vár el,

Miért lenne a kettő egy árban?

A fizesd meg a márkanevet csak erre jön rá. De az is, hogy sok esetben az autóval kemény árversenyben vannak, így az eladáskor még nem igazán jó a nyeresége a gyártónak, de a kopó-fogyó alkatrészeken is keres és így lesz jó című taktika (amit nyomtatótól, kávé gépen át, ipari gépekig mindenütt használnak) is befolyásolja az árat.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2015.10.28. 22:40:40

@Ruszi: Nem lehet számon kérni. Pont azért, amiért a VW-re sem tudod azt mondani, hogy mivel a csalásuk hibás teljesítés, te élnél annak a jogkövetkezményeivel. Kijavítani nem tudják, hogy minden normát hozzon, kicserélés sem működik (nem megoldás), nem jelentéktelen hiba, meg is rendült a bizalmad, a kijavításhoz, kicseréléshez fűződő érdeked is megszűnt, te elállnál a szerződéstől, jár vissza a vételár, és még kérhetsz kártérítést is az okozott kárért.

A jog ezt mondja, az esélyeid egy ekkora céggel szemben pedig mást.

Ellenben gondolj egy olyan gyártóra, aki sok pénzt ölt bele, hogy a termékeiről legyen tanúsítvány, hogy mihez és hogy felelnek meg, legyen emiatt némi pozitív hírnevük, ha rájuk keresel kedvező tapasztalatokról olvashatsz, de könnyen kapna negatív publicitást, ha nem lenne számon kérhető és ezt azonnal elbukná. És ezt nem is kompenzálja sok autógyárnál megszokott nagy márka imázs.

Ruszi · http://miszk.hu/szakerto-adatlap/rusznak-andras.html 2015.10.29. 10:49:49

@Válasszunk: Amit mondasz, azzal egyet értek. Persze az emblémás alkatrész egy csomó dolog miatt drágább, ami nem feltétlenül a minőséggel van összefüggésben.
Múltkori saját tapasztalatom, hogy kapott a kocsim jobb első kerékagy csapágyat. 2 hónap múlva mutatom a szervizben, hogy szar. Jön a szervizvezető, kezében egy új, és mondja: "Most már adok akkor SKF-et, nem értem mi lehet a baja az előzőnek..."
Van egy cikk karosszériaelemekről, talán itt is érthető lesz a különbség:
www.autoszektor.hu/hu/content/mesel-szakerto-egy-kinai-astra

protézisesh 2015.10.29. 14:30:30

@BéLóg: hagyjál már, egy lengyel wikivel támasztod alá az állításod? Ráadásul amiről te beszélsz, az piac-specifikus típus (mint a japán belpiacos kei-carok, vagy a brazil Fiatok). Viszont itt fentebb azt magyarázta valaki (talán épp te), hogy a C-Mercihez is van "magyar/ukrán" piacra való, meg "japán/német" piacra való _minőségű_ alkatrész. Azt magyaráztam el, hogy ez nincs és józan ésszel nem is kivitelezhető. A különbségek ott vannak, hogy "usa lámpa" (piros index), vagy "erősített lengéscsillapítók", de az már más cikkszám, más alkatrész. Nem ugyanannak a cuccnak a jobb/rosszabb minőségű változata.

Az autóipari beszállítók ppm-re nézik a hibát. Tudod, parts per million. NEm százalékban. Ha egy beszállító csak 99%os minőséget tud gyártani, az már rég rossz.

Az általad Henry Fordnak tulajdonított mondást meg Colin Chapman mondta, aki a Lotus VERSENY autókat elemezve jutott oda, hogy ha egy alkatrész túl sok versenyt bírt ki, akkor az még túlméretezett, vagyis lehet a SÚLYÁT csökkenteni. VERSENYAUTÓBAN, aminek semmi köze az utcai autók minőségéhez.

@W123qp: már nem ott, de pár évet lehúztam vezetői pozícióban egy Ny-magyarországi first tear beszállítónál. (árnyékolórendszerek, csomagtér-takarók, stb. Európa szinte összes prémium-gyártója felé)

BéLóg 2015.10.29. 18:22:37

@protézisesh: Ez most komoly? Megnézted a linket? Azért mert ELSŐRE egy lengyel szöveg ugrott fel, azért ezt ezen kívül még 14 nyelven megtalálhatod az arabtól az ukránig.
És NEM NEM piacspecifikus autókról beszélek, hanem SZÁNDÉKOSAN "másodosztályú" alkatrészekből összerakott, a saját meg más "fontos" célországban soha nem árult autóról van szó.
Ahogy a MÁSIK példámban a nagy multi gépgyértó LEBUKOTT a "nur für Balkan" feliratú csomagolóanyagával.
De ha nem hiszed, hát nem hiszed, nehogy ezen akkor elkezdjünk vitatkozni!

A ppm-et meg minek is írtad ide? Nem mindegy hogy a minősítés MIBEN van megadva? Én egy általános szöveget írtam, ehhez a % a legeslegjobban passzol. A ppm-et ÉPPÚGY át lehet számolni %-ba mint a miatyánk per köblábat...
Szóval X-0.99X ppm = szuper (100%)
0.98X ppm = másodosztály
Ez alatt selejt. Nem hiszem hogy nehéz átgondolni.

A szóbanforgó mondást nehezen mondhatta Colin Chapman mert abban az van, hogy Ford maga járta végig a roncstelepeket és vizsgálta, mely alkatrészek "élték túl" a járművet. Kevéssé valószínű hogy RONCSTELEPEKEN versenyautókat lehetne találni, vagy tévedek?
Colin Chapman ettől teljesen függetlenül csökkenthette versenyautói alkatrészeinek SÚLYÁT. Csak rájössz hogy a kettő KÉT különböző dolog.
Fordról az is ismert volt, hogy azért lett minden autója FEKETE mert ez a festék volt a legeslegolcsóbb.

Na békesség!

W123qp 2015.10.29. 19:31:49

@protézisesh:
Mikor dolgoztál a BOS-nél?
Én is voltam ott pár évet, mint karbantartás vezető.

protézisesh 2015.10.30. 08:31:26

@BéLóg: sajnálom, neked az alapvető szövegértéssel is gondjaid vannak, így nem lehet neked érvelni.

Szerinted az nem piac-specifikus modell, ha egy autót csak a balkáni országok számára fejlesztenek ki és gyártanak? Akkor mi?!

a % és a ppm bár átszámolható, de azt szokták mondani: a kőművesek számolnak centiben, az asztalosok milliméterben, a mérnökök meg mikronban. Át lehet számolni, de ami a kőműves szerint pont megfelelő méretű (1db selejt 99 jó db = 99%oké) az a mérnök számára még elfogadhatatlanul pontatlan. (10ppm = 10db selejt, 999.990 jó darb). Ezért nem mindegy, miben mérik a selejtet.

@W123qp: 2005től, HSE FM

BéLóg 2015.10.30. 11:50:07

@protézisesh: Hát, barátom, ezzel alaposan mellélőttél. Már miért ne értettem volna meg azt a kifejezést hogy "piacspecifikus modell"?
TE nem értetted meg azt, hogy normális világban NEM LEHETNE olyan "piacspecifikus modellt" készíteni, amely ALATTA VAN ugyanezen gyártó nem piacspecifikus modelljének. PÉLDÁUL nem 100-as alkatrészekből, más módon gyengített minőségből "nur für Balkan" (ami azt jelenti, hogy Európa MÁS részébe eladni TILOS! Érted. Tilos, mert... -- próbáld meg kitalálni.)
A Renault Thalia (ha akarod: urban legend) sztorija azt szemlélteti, hogy egy multi kitalálhat olyan megoldásokat, amikor az egyébként valószínűleg kidobandó, de mégsem selejtnek nevezhető alkatreészekből összedob egy terméket, amelyet kizárólag az általa másodrendűnek nevezett (ezt persze sosem fogják leírni) fogyasztóknak adják el.
Ha EZT így nem érted, akkor azt hiszem a te szövegértéseddel lesz gond.

A ppm-ről meg mit írjak még? Azt hittem ez egy ilyen amatőr beszélgető blog, nem a Tudományos Akadémia műszaki részlegének éves vitája, ahová három diploma és két PhD fokozat nélkül már az előszobába sem lehet bejutni.
Nehogymá' egy mérnök ne értené hogy 10/999990 az pontosan 0.001% selejt és 99.999% jó darab?
TÖK MINDEGY miben mérik a selejtet. Én már tényleg találkoztam olyan mértékegységgel is ami viccesen a "Miatyánk per köbláb"-nak neveztek a MÉRNÖKÖK annyira vicces volt... Pont a százalékkal lenne bajod?

BéLóg 2015.10.30. 12:01:46

@protézisesh: Egyszer venni akartam a K....cher nagynyomású mosót. Drága, mondta, de profi feladatra kell. Amikor elmentem a mintaboltba, szembe jött velem egy nevetségesen olcsó modell. Rá is kérdeztem. Az eladó rendes volt.
Uram, ezt még hobbicélra sem ajánlom önnek -- mondta. -- Műanyag alkatrészekkel van tele, ha valaki folyamatosan 10 percnél tovább használja, tönkremegy.
De akkor miért lehet kapni?
Azért, mert VANNAK olyan vevők, akik ragaszkodnak a "márkához" de igazából tényleg nem használják napi 10 percnél tovább, NEKIK készült ez a darab. Persze sajnos ezt nem mindenki olvassa el a kézikönyvben vagy hiszi el az eladónak, aztán megveszik és utólag lesznek dühösek.

Vagy mosógépről ami elromlott és a szerelő képes volt azt mondani: Micsoda, ez a gép NAPONTA megy? Hát ezt a "gyönyörű" darabot (amit ész nélkül tolt a reklám) ARRA találták ki hogy a csudaszép háziasszony szombatonkétn egyszer bekapcsolja, nem napi használatra! Arra IPARI gépet kell venni, nem EZT...

Ezekkel a példákkal nem mentegetni akarom a figyelmetlen felhasználókat, hanem arra rávilágítani, IGENIS megvan a cégekben az a szándék és akarat hogy "márkás" de igazából szart sem érő terméket gyártsanak és adjanak el. De az utángyártottra meg másolatokra arra fújnak mint a veszett macska...

protézisesh 2015.10.30. 12:04:52

@BéLóg: ennyi erővel Ludas Matyit is olvashatnék, az sem viccesebb. Nem ugyanazon a világon élünk, de ha neked ettől jobb, akkor hirdesd a hülyeségeidet bátran. :(

BéLóg 2015.10.30. 12:24:42

@protézisesh: Nézd, attól hogy neked nem tetszik amit mírok vagy éppen (mint kiderült) az nem lesz se vicces, se hülyeség. Én sem azzal foglalkoztam, hogy minden valószínűség szerint amikor szóltak hogy az iskolában másnap PISA teszt lesz, te egy kis üveg, sárga folyadékot tartalmazó üveggel jelentél meg...

Szóval ha AZZAL akarod a saját véleményedet MINDENKI fölé helyezni, hogy a másik embert kezded alázni, akkor egyrészt kelj fel hamarabb, másrészt állok elébe. Jöhetnek az anyák, apák, rokonok meg effélék.
Ha neked ÍGY LESZ jobb, akkor rám számíthatsz.

(Soha egyszer sem kértem se tőled, se mástól, hogy amit leírtam azt KÖTELEZŐ elhinni. Talán ezt nehéz megérteni, de akkor is így van. Ezalapján pedig nyugodtan hanyagoljál, nem fogok miatta a kardomba dölni legalább 99.9999999999999999999999 %-os valószínűséggel.)

BéLóg 2015.10.30. 12:26:29

Pontosítva:
...(mint kiderült) NEM ÉRTED, az nem lesz...

Ruszi · http://miszk.hu/szakerto-adatlap/rusznak-andras.html 2015.11.03. 12:17:51

@Kovacs Nocraft Jozsefne: persze, OK, tudom, hogy sok mindent meg lehet javítani fillérekből a szakszerviz méregdrága szolgáltatása helyett, de vegyük figyelembe, hogy valaki nem ért hozzá.
Ezt elég kevesen vallják be önmaguknak, de aki képes rá, az nem jár rosszul általában: tuke.blog.hu/2015/11/03/hany_ponton_kell_atvizsgalni_egy_hasznalt_autot_vasarlas_elott
süti beállítások módosítása