Ideje váltani - téligumis kiskáté
2013. november 11. írta: Ruszi

Ideje váltani - téligumis kiskáté

Még a rádió is bemondta, nem hogy a nyárnak, de lassan az ősznek is vége. Ahogy elnézem lassacskán utoléri a naptárt az időjárás, és a napi középhőmérséklet az oly sokszor emlegetett +7 Celsius fok alatt marad. Jöhet az autóra a téli gumi.

Kissé elcsépelt témának hangzik ez a téli gumira váltás, de nem is lehet eleget beszélni erről. Pláne amikor azt látjuk az utakon, hogy az első (néhány) havazás alkalmával hányan küzdenek a nyári gumikon, hány ember napjait heteit keseríti meg a sok koccanás és egyéb csúszkálásból adódó balesetek. Lássuk csak!

"Az én kocsim összkerekes, elmegy az mindenhol"

Csak azt szokták elfelejteni, hogy fékezéskor minden kocsi "összkerekes".  Nem menni művészet télen, hanem megállni. (És sokszor elindulni is!) A városi sebességkorlátozásról szóló cikkünkben 7,5 m/s²-es lassulással számoltunk ideális körülmények között. Ezt hóban, pláne jégen, felejtsük el. Letaposott havon, jeges úton örüljünk ha másfelet tudunk!

winter-tyre-snowflake.jpg

Hegycsúcs, hópihe, M+S

Ez nem Rózsa György legújabb Kapcsoltam feladványa, hanem a téli gumiabroncsokon alkalmazott egységes jelzések. A piktogramot nem is magyaráznám, Kovács Kati évtizedekkel ezelőtt megénekelte, hogy "Hull a hó a kéklő hegyeken". M+S: Sár és hó. Ez az angol mud and snow kifejezés rövidítése. Ezek a gumiabroncsok sok mindenben különböznek nyári társaiktól.

Mindenek előtt más anyagból készülnek. A gumiabroncs futófelületének bevonata nagyrészt kaucsukból áll, a gumikeveréket a gyártók a felhasználás időszakának megfelelően úgy állítják össze, hogy a hőmérsékleti viszonyokhoz igazodjon. A téli abroncsok a hideg időben sem veszítenek jelentősen rugalmasságukból, így biztosítva a megfelelő tapadást télen is. (Melegben pont ezért kopnak gyorsabban, mert "puhább" a keverék.)

A futófelület másik jellemzője a gumi mintázata, profilja. A profil kialakításának jelentősége különösen havas úton válik fontossá. A keresztirányú barázdák biztosítják a menetirányú tapadást, míg a ferde minták az oldaltartást. (E két tényező kapcsolatáról bővebben is írtunk már az ABS-es cikkben.) Friss havon nem is annyira az erő-, mint inkább az alakzáras erőátvitel játszik szerepet. Az így kialakított mintázat a friss havat maga alá tömöríti be, és a fogaskerekek kapcsolódásához hasonló módon gördül át a kerekünk.

A gumiabroncsok felépítéséről és a defekttűrő abroncsokról remek előadást hallhattunk nemrégiben az Autós Akadémia sorozatban. Érdeklődőknek érdemes meghallgatni az előadást, amely már on-line is elérhető.

Profilmélység

20131010_122628cr.jpgÉppen ezért nagyon fontos, hogy a hóból kialakított "fogak" minél nagyobbak legyenek, ezért általános elvárás az, hogy 4 mm-nél kisebb profilmélységű téli gumiabroncsot ne használjunk. (Legalább is télen ne.) Itt meg kell említsük a vízkiszorító képességet is.

A gumiabroncsok kb. 9 mm-es profilmélységgel hagyják el a gyárat. Az abroncs oldalfalának és futófelületének találkozási vonalában több helyen találunk TWI feliratú jelölést. Ha ezek vonalában tapogatni kezdjük a barázdát, akkor megtaláljuk a kopásjelző felöntéseket az árok alján. Ha ezek egy síkba kerülnek a futófelülettel, akkor az abroncsunk bizony cserére érett. (Nyári abroncsoknál is megtaláljuk ezeket a jelöléseket, ott a minimális profilmélység 1,6 mm-ben van meghatározva.)

A baloldali képen látható még az új gumiabroncsokra kötelezően előírt ún. energia tanúsítvány, amely három lényeges információt tartalmaz: A tüzelőanyag hatékonyságot - a besorolás a gördülési ellenállás nagyságát mutatja, A a legjobb, G a legrosszabb; A fékút alakulását nedves úton; a gördülés zaj dB-ben mért értékét. (Az Európai Parlament rendelete alapján 2012 novemberétől kötelező a címkézés.)

Elöregedés

Mivel a gumi szerves anyag, ezért az idő előrehaladtával ez is öregszik. A gumikeverék kiszárad, rugalmassága, tapadása csökken, idővel keményebbé, ridegebbé válik. Téli abroncsok esetében az értékesítés időpontja nem haladhatja meg 5-6 évnél többel a gyártás időpontját. Persze ez csak akkor igaz, ha az abroncsokat a gyártástól folyamatosan szakszerűen, megfelelő körülmények között tárolják. A gumi öregedését többek között az UV sugárzás segíti elő leginkább. Ezért nem kizárt, hogy egy régebbi, de soha nem használt abroncs is lehet jó. Mi azt javasoljuk, hogy inkább menjünk biztosra és vegyünk valóban új abroncsokat.

De honnan tudom, hogy mikor gyártották?

Az Egyesült Államokbeli U.S Department of Transportation által bevezetett szabványos jelölés alapján. A rövidítés is őket idézi: DOT. A "DOT" felirat után egy 4-jegyű számsort kell keresnünk az abroncson, melynek első két jegye a gyártás hetét, második két jegye a gyártás évét jelöli.

20131010_122656cr.jpg

A képen látható jelölés szerint tehát az abroncs 2013. 24. hetében jött le a gyártósorról. (Igen, a téli gumikat nyáron gyártják - és fordítva.) Ha mostanában ilyesmi jelöléssel találkoztok, akkor nagy baj nem lehet az abronccsal.

Miért kell cserélgetni?

A nyári gumik téli használatát nem részletezném, de a téli abroncsok egész éves nyúzásáról érdemes néhány szót szólni. Beszéltünk már arról, hogy ezek a gumikeverékek úgy vannak optimalizálva, hogy hidegebb időben legyen optimális a tapadásuk. Mint a kockavaj, ha kint hagyjuk a konyhapulton meglágyul (konkrétan olvadni kezd). Ilyesmi - ha nem is ennyire durva - dolog játszódik le a téli abroncsokkal melegebb időben. Sokkal gyorsabban kopik és öregszik, mint télen, ezért akkor egy sötét tárolóhely a legjobb neki.

Ha már a tárolásnál tartunk fontos megkülönböztetni, hogy hogyan kerülnek le az abroncsok a járműről. Ha vagyunk olyan szerencsések (és tehetősek), hogy külön felnin vannak a téli ill. nyári abroncsaink, akkor nyilván nem az abroncsot, hanem a komplett kereket kell tárolnunk. Ilyen esetben legegyszerűbb ha a kereket fektetve, egymáson elhelyezve tároljuk, felfújva - illetve valamivel az előírt üzemi nyomása alatt. Alternatív megoldásként a (bonyolultabb) felfüggesztés is opció lehet. Ha csak az abroncsot kell tárolunk, akkor viszont a legjobb ha erre a célra kialakított korlátokra helyezzük őket. Ennek hiányában az is megteszi, ha a padlón vannak, de mindkét esetben forgassuk át néha őket, hogy saját tömegük ne okozzon jelentősebb deformációt. A tároló helység akkor megfelelő, ha száraz, hűvös és persze fedett. Mielőtt pihenni küldjük az abroncsot alaposan tisztítsuk és szárítsuk meg.

tárolás csak gumi_resize.pngtárolás felnivel_resize.png

-Meggyőztetek, veszek egy garnitúra téli gumit!

Ácsi! De milyet? Megbeszéltük már, hogy lehetőleg ne legyen túl régi. És az ára? Itt egy nagyon fontos dologról kell beszélni. Az interneten számolatlan helyen találunk eladó abroncsokat. Amíg ezekről megfelelő információkat adnak, pl. elárulják a DOT számot, vagy a profilmélységet, addig nincs is semmi baj. Sajnos azonban az a tapasztalat, hogy sok netes felületen csak apró betűvel tüntetik fel, hogy a gumi ún. elsőszerelt abroncs. Azaz egy szezont már lefutott. Nem feltétlenül kell ettől megijedni, de félni azért jó lesz. Ha nem is vesszük észre a figyelmeztetést, a márkás gumiabroncsra adott igen kedvező ár már legyen gyanús. Mi azt ajánljuk, hogy ha nem futja márkás, jó nevű, teszt győztes abroncsra, akkor érjük be a szerényebb árfekvésű, ámde új gumival. Azért itt se menjünk el a végletekig. Olcsó húsnak híg a leve, és a szólás itt is igaz. Sok abroncs teszt található a neten, keressük meg a számunkra megfelelő kompromisszumot.

Mi az a váltóméret?

A váltóméret azt jelenti, hogy ugyanazt a kerékátmérőt kisebb átmérőjű keréktárcsára szerelt nagyobb oldalmagasságú abronccsal érjük el. Gyakran teszik ezt nem csak költségkímélés végett, hanem mert a ballonosabb (az abroncs méretmegjelölésében a / utáni szám nagyobb) abroncsok futási viszonya jobb. A váltóméret számításhoz már nem kell papír-ceruza, hanem az interneten elérhető kalkulátorokat ajánljuk. Ilyen kalkulátor találtok az igényesebb gumis műhelyek, forgalmazók honlapjain, például itt.

Megjegyzés csak, bár ez egy másik cikk témája lesz, hogy nagy autóra nagy (értsd drága) gumi való, amire sokszor nem marad pénze a dzsentri autósoknak. Ez óriási hiba.

Mire készüljünk a gumis műhelyben?

20131018_084212cr.jpg

Az abroncsok ára csak az egyik (mondjuk a legnagyobb) része a költségeinknek. A felszereléskor új szelepeket kapunk, a kerekeket kiegyensúlyozzák (centrírozzák) és a régi abroncsokkal is kezdeni kell valamit. Ezek nem horribilis költségek, de azért megdobják a számlát néhány ezer forinttal. Szóval fizetünk, mint a katonatiszt: szerelés kerekenként 1500-2000/db centrírozással, és a felhasznált súlyok ára is rájön még, szelepek 250/db, régi abroncsok kezelése 200/db, stb.

Ha már felszerelt kerekeket viszünk, akkor se spóroljunk a centrírozáson. Éppen a tárolás miatt, lehetséges, hogy megváltoztak a kerék tömegviszonyai, ezért mindenképpen hagyjuk dolgozni a derék iparost. Egy kerékcsapágy árából több éven keresztül centríroznak!

20131018_084425cr_resize_1.jpg 20131018_085038cr_resize_1.jpg

Mire kell MÉG felkészülni?

Ha nem kapcsolunk időben, akkor óriási sorra! Sokaknak a téli kirándulás, vagy síelés előtti PÉNTEKEN jut eszébe, hogy nincs fent a téli papucs a verdán. Ez nem éppen a tudatos közlekedők legfontosabb ismérve. Ilyenkor szó szerint éjjel-nappal dolgoznak a gumisok, de könnyen belefuthatunk egy éjszakai felárba. Úgyhogy éppen időben szólunk: tessék leballagni a tárolóba és megnézni mink maradt, kell-e új, kérni egy időpontot a gumistól és felkészülten várni a rossz időt.

Tisztázzuk:

  • A téli abroncsokra igenis szükség van, használatuk indokolt.
  • Ne (nagyon) halogassuk tovább a váltást, idő van!
  • Figyeljünk oda, mit veszünk meg!
  • Az éppen nem használt abroncsainkat tároljuk megfelelően.

És a legfontosabb, hogy aztán az új gumikon is:

Óvatosan!

Tetszett? Kövess minket a Facebook-on is!

A bejegyzés trackback címe:

https://tuke.blog.hu/api/trackback/id/tr405622896

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Globetrotter2014 2013.11.12. 09:12:31

Korrekt poszt megérdemelte az index 2 főképernyőt.

Don Quixote de la Ferko 2013.11.12. 10:09:48

Tisztázzuk.
A téligumi, nyárigumi mizériára egyedül a gyártóknak, és a forgalmazóknak van szükségük.

Kandaláber 2013.11.12. 10:18:58

A cikk része annak a hazugságkampánynak, amelynek az a célja, hogy:
- a gumiamiafia (gyártó, kereskedő, szerelő) érdekeit szolgálva, a téli gumi fontosságát és nélkülözhetetlenségét hazug módon felnagyítsa, reklámozza, hirdesse áltudományos, valótlan információk propagálásával
- az évente kétszer történő szerelést kifizettesse lehetőleg minden autótulajdonossal

A cikkben megfogalmazott állításokkal, hangulatkeltéshez néhány kiegészítő információ:
- Franciaországban, hasonló éghajlat alatt, mint Magyarországon, a Michelin otthonában a gépjárművek 10%-a, jellemzően hegyes, dombos, emelkedős környezetben, van felszerelve téli gumikkal
- Ausztriában a helyi hatóságok dönthetnek arról, hogy konkrét útvonalon, konkrét havas időjárási viszonyok esetén, csak annak fennállásáig előírják a téli szabványnak megfelelő gumikat
- a téli szabványnak megfelelő gumik nem a téli gumik, hanem a négyévszakos és a téli gumik összessége. Minden rendelkezés a világban a négyévszakosokat azonosnak tekinti a téli gumikkal
- amit nyári gumiknak hívnak és úgymond 7 fokig alkalmas az eladásban érdekeltek állítása szerint, általánosságban egy olyan marketing termék, amelyet szándékosan szaharai melegig használhatóvá tettek, hogy megduplázhassák az eladásokat
- Amerikában a gépjárművek 95%-át négy évszakos gumikkal szerelik fel és használják. Jellemzően olyan égöv alatt, amely hasonló, mint az európai, jellemzően azok a gyártók, multik, akik Európában külön akarják megvetetni a 2 szett gumit mindenkivel

A fenti cikk nem szolgálja az valóságos, mértéktartó információk közvetítését.

Globetrotter2014 2013.11.12. 10:28:35

@Kandaláber: olvasd el a cikket.

Amit te bírtál azt én is szinte minden téligumis cikkhez beírom, szinte minden egyes mondatodat.

De szerintem ez a cikk mentes az ilyen féligazságoktól.

Nem mondja hogy 7 fok alatt jobb a téligumi (mert nem is).

Simán mellőzi a 4 évszakosokat, ez elnézhető. Én se veszek ilyet, de pl egy városi kisautónak simán érdemes.

Az én tanácsom mindig az hogy akkor mellőzzük a táligumit ha otthon tudjuk hagyni az autót, ha leesik a hó.

Mert ebben az egy esetben nagyon megszívhatjuk nyárigumival...

giriz 2013.11.12. 11:40:19

@Kandaláber: Hozzászólásod és összesküvés elméleted alapján még soha nem volt dolgod téli gumival közlekedni hóban. Akkora a különbség hogy erre nem is érdemes szót pazarolni.
Aki autózik az meg vegye tudomásul hogy törekednie kell az autó műszaki állapotának optimális szinten tartására, amibe a téli gumi használata is beletartozik.
Egyébként meg meg lehet nézni az első hó lehullásakor hogy hogyan és mennyire állnak be az utak az ilyen okosok miatt mint Te!

Kandaláber 2013.11.12. 11:44:13

@ZF2: Márpedig elolvastam.
Nem mentes.
Nem nézhető el, hogy mellőzi a négyévszakosokat, nem létezőnek tekinti egy téli időjárási viszonyok közötti gépjárművezetésről szóló cikkben.
"Az én tanácsom" az, hogy vezess mindig az időjárási körülmények figyelembevételével. Ahogyan a gépjárművek létezése óta, úgynevezett téli gumi nélkül sem állt le az élet.

Mert sokáig nem marketingterméket gyártottak a nagyobb eladások érdekében, hanem eleve négyévszakos gumikat.

Nyári gumival az szívja meg télen, aki nincs abban a szellemi állapotban, hogy a valóságos kockázatokkal tisztában legyen.

Ha naponta kell, télen-nyáron dimbes-dombos útvonalon, a szabályokat betartva közlekedned, akkor Amerikához hasonlóan, az egyszer felszerelendő négyévszakos + hólánc tökéletesen megfelel.

Laposkúszáshoz, utazás későbbre halasztásához a gépjármű 1000-2000 kilogrammos súlyával bármilyen (nem kopott) gumi megfelelő.

Sajnálom, hogy nem vagy képes arra válaszolni, hogy miért olyan alacsony a téligumi használat a nevezett fejlett, vásárlóerőben lényegesen magasabb szinten álló országokban.

Kandaláber 2013.11.12. 11:51:43

@giriz: Volt, valóban nem érdemes erre többet pazarolni.

"Aki autózik az meg vegye tudomásul hogy törekednie kell az autó műszaki állapotának optimális szinten tartására, amibe a téli gumi használata is beletartozik. " - nem igaz, akkor olyan égöv alatt, mint Magyarország, kötelező lenne. Nem az.

"Egyébként meg meg lehet nézni az első hó lehullásakor hogy hogyan és mennyire állnak be az utak az ilyen okosok miatt mint Te!" - ebből a mennyire hangsúlyozása a hazugság. mindenhol előfordul, "téli" gumival is, jellemzően nem a téli-nyáriság a vízválasztó (szép mese a gyártóktól), hanem az autó súlya, a lejtő-emelkedő mértéke, a tapadási viszonyok. Nem kis mértékben az autó (dízel) és/vagy a vezető alkalmatlansága: a motort magas nyomatékkal nem tudja finoman indítani, kis erővel a kerekeket. Ez pedig vezetéstechnikai kérdés - amit azért nem hangsúlyoznak, mert abból nem lehet többlet gumit eladni, gumit cserélni kétszer évente.

2013.11.12. 12:01:51

@Kandaláber: Amennyiben jól tudom, Ausztriában november 1-től kötelező a téli gumi. Javíts ki, ha tévednék, kérlek.

giriz 2013.11.12. 12:02:47

@Kandaláber: Menj, és trollkodj máshol.

Kandaláber 2013.11.12. 12:07:49

@...elmúlik...: Inkább olvass miértékadó forrásból, mielőtt írsz, és nem, nem kötelező. Országos szinten soha nem volt az.

A magyar sajtótermékekben minden évben "bepróbálkozik" néhány autógumi mafia szócső, amiről, néhány kattintással, ellenőrizhető a valóságtartalom.

Globetrotter2014 2013.11.12. 12:09:21

@...elmúlik...: természetesen nem.

Hóban kötelező a téli gumi, nov 1 után.

De ha Nov 1 előtt áll be hó akkor hóban sem az.

Egyébként a hólánc plusz nyári bizonyos körülmények között szintén elfogadott.

@Kandaláber: marketingtermék ide vagy oda, pár éve a nyári gumik már nem olyanok mint régen. Ha úgy tetszik ami régen nyárigumi volt az most a 4 évszakos. A nyárigumik másra vannak kihegyezve (pl tartósság vagy vezetési élmény).

Ha valami rendesebb autód van és 15e km felett vezetsz akkor érdemes nyári+téli gumit használni.
Más esetben elfogadható alternatíva a 4 évszakos. Mire elkopna úgyis kiöregszik a gumi.

olcso 2013.11.12. 12:10:02

@Kandaláber: Te négyévszakos gumikat forgalmazol?? :D

Kandaláber 2013.11.12. 12:18:33

@olcso: nem, csak nem fogadom el, hogy itthon a poltikát azzal főzik, hogy legyen kötelező a téli gumi, miközben a világban hasonló éghajlaton nem az. Sokszáz-ezer autóst akarnak százezer forintokkal megrövidíteni.

Nem szeretem, ha a pofámba nyomják a marketingelt hazugságaikat, ha szakszerű információk közé becsempészik azt az egy nagy hazugságot, amelynek célja olyan eladások gerjesztése, amelyeket a nálunk magasabb kultúrájú országokban egyértelműen speciális esetekben tartanak szükségesnek.

Kandaláber 2013.11.12. 12:48:27

Ausztris, hivatalos forrásból:
www.bmvit.gv.at/en/verkehr/roads/safety/tyres.html

Lényeg: magánautók és kisáruszállítók 3.5 tonnáig november 1 és április 15 között, HA HÓ VAN
- vagy négyévszakos/téli gumi (M+S) jelzés, legalább 4 mm mélységgel (nem radiál: 5mm) nem igaz, hogy csak téli gumi
- vagy a hajtó tengelyen nyári gumi hólánccal, folyamatos hó és/vagy jég esetén, amit betonra érve le kell szerelni.

"So if you are making a longer journey and your car is fitted with summer tyres, it is a good idea to play safe and carry snow chains in the boot."

Azaz: ha hosszabb utat tervezel és nyári gumid van, legyen hólánc a csomagtartóban.

Ennyit a téli, téli szabvány szerinti kötelezőségről, magánautók és kisáruszállítók esetében 3.5 tonnáig.

Hivatásos/céges gépjárművekre más szabály vonatkozik: hótól függetlenül kötelező az adott időszakban.

Tehát önmagában nem kötelező az M+S szabványnak megfelelő gumi.

2013.11.12. 12:58:11

@Kandaláber: Még egyszer köszönöm:)

Yo! Maaan! 2013.11.12. 13:07:16

Azt hittem, már már lett az embereknek annyi esze, hogy nem fikázzák a téli gumis sztorit. Hát tévedtem. Ég és föld a két gumi... én októberben cserélem a kerekeket, majd április-májusban vissza. Ez a szokásom fennmaradt régről, amikor is vidékről kellett napi szinten a fővárosba utaznom. Reggel és este. Sokáig én is úgy gondoltam, hogy tökmindegy. Hát nagyon nem. Nyilván, aki ennyire ellenzi a téli gumit, az csak városban, tisztított úton kocsikázik hétvégente a családi mozidélutánra és plázázásra. Életében vezetett vagy 20000km-t, de akkor túlzok. És igen, nem mindegy a márka, típus, stb. Viszont egy dolgot erősen javasolni tudok: az ADAC teszteket erős fenntartással kezelni! Tapasztalat. :/

kakukk11 2013.11.12. 13:55:19

@Kandaláber: Elárulok egy titkot miért kötelező sok helyen a téli gumi. Azért mert nem csak schumaherek vannak az utakon, hanem akár 80 éves nagyik is. Pont ezért van limit autópályán, országúton és városban, mert ugye ha profi vagy, akár "250"-el is téphetnél "bárhol", de a szabályok kitalálói a 80 éves nagyikra gondolnak. És itt jön a lényeg, figyelj: nyári gumival is 99%-ban el lehet jutni télen is bárhova, ha jóképességű vagy és lassan, körültekintően közlekedsz, a maradék 1%-ba tartozik az emelkedő, lejtő illetve ha lelép az kisgyerek az útra, és te probálnád kikerülni, de a nyárigumival csak az úttest szélén álló 20 fős diákcsoportba csapódsz, még télivel lenne esélyed kontrollálni a dolgot.
De mindemelett ha téligumid van, akkor nem kell 15-el tötymörögnöd a főúton havazás idején, és még előzni is tudsz, és talán a családodnak is nagyobb esélye van a túlélésre egy hosszabb havas utazás idején.

metal · http://electric.blog.hu 2013.11.12. 14:11:36

@Kandaláber: Egy jó dilidoki csodákat tud tenni! Próbáld ki. Érdemes:)

ati27 2013.11.12. 17:24:56

Ekkora sötétséget, ami sugárzik a kommentekből.. Bazzeg akinek nem ér 40-50 ezer forintot egy 2-3 évre a téligumi, az gebedjen meg.. Persze lehetőleg úgy, hogy mást ne vigyen magával. max egy villyanyoszlopot.. Saját tapasztalat ég, és föld a téligumi... Sőt, az is, bizony az sem mindegy hány szezont futott a gumi.. 3-4 éves téli gumi is nagyon sokat veszt a teljesítményéből... Ezt saját szemmel láttam!

ati27 2013.11.12. 17:30:12

@kakukk11:
Ja, magyarország 10 millió Schumacher országa.. Az emberek nagy része nincs tisztában a fizika 1. szabályával: Azok a rohadt fizikai törvények az egész univerzumban azonosoak.. Függetlenül attól, hogy jópáran azt hiszik ezeket a törvényeket is ugyanúgy "kreatívan" ki lehet játszani.. És bizony a téligumi sem csodaszer, nem változtatja nyári aszfaltá a haves, jeges vizes utat sem.. Sőt elárulok valamit: még azok a szöges gumik sem, amik felkerültek a kocsimra.. Én legalább tiszába vagyok ezzel.. :D

Bambano 2013.12.07. 15:59:54

@Kandaláber: a google maps korában olyanokat mondani, hogy az amcsi égöv hasonló, mint a magyar... kb. ennyi igazságot írtál a gumikról is (hint: nullát).

A másik, ami jellemző pár agyhalott gondolkodására (érezd megszólítva magad), hogy attól, hogy 1900 óta, vagy amióta elkezdtek autókkal kísérletezni, folyamatos a fejlődés. Tehát az, hogy a 70-es években a ladakocsira olyan gumit tettél, amit a bótban meg tudtál venni, az nem jelenti azt, hogy az a gumi jó is volt. Fejlődünk, az a technológia, ami 20-30 éve megfelelt az igényeknek és az akkori forgalmi helyzeteknek, ma már nem.

most akkor csapják agyon a fóccvágent, mert szívódízel helyett kifejlesztette a pdtdi-t? persze persze.

Bambano 2013.12.07. 16:03:47

mindenkinek javaslom, aki még összeesküvés-elméletnek hiszi a téligumit:

www.youtube.com/watch?v=GlYEMH10Z4s

HP514 2013.12.29. 12:06:43

Nyáron papucsot, szandált, télen csizmát, bakancsot hordunk. Az autót is efféleképp kell(ene) "öltöztetni" évszakok szerint. A négyévszakos gumi hasonlatával élve nyáron belerohad, télen meg kifagy a lábunk a lábbeli miatt.

lyken 2013.12.29. 13:29:42

@Kandaláber:
"a gumiamiafia (gyártó, kereskedő, szerelő) érdekeit szolgálva"

"Ahogyan a gépjárművek létezése óta, úgynevezett téli gumi nélkül sem állt le az élet."

Ja, csak azóta, hogy 150 éve feltalálták az autómobilt, fejlődött a technológia. A téli gumi nem azért kell, mert anélkül nem gurul télen a kocsi. A nyárigumi nyáron 20 és 30 fok között biztosít egy adott tapadást.
A téli gumi előnye, hogy a nyárigumi nyári tapadásának megfelelő tapadást biztosítja nulla és -10 fok közt is. Tehát télen megkapod azt a tapadási élményt amit nyáron is. Kanyarban is. Az, hogy jégen, hóban is jobban teljesít emiatt, pusztán adalék. A lényeg nem a hó, hanem a HŐMÉRSÉKLET.

Gondolom az ilyenek akik gumismaffiáznak, az ABS-t, EPS-t, meg a gyűrődési zónát és a biztonsági övet is kitépik a kocsijukból vásárlás után, miközben habzó szájjal üvöltik, hogy "büdös ABS/EPS/biztonságiöv-maffia".
Van egy észrevételem: a kapcsoló- és konnektor maffia mostmár közel 100 éve műanyag burkolást kényszerít az emberekre. Pedig csak a hülye fogná meg a konnektor érintkezőit puszta kézzel. Hát nem felháborító? És akkor a gyerekvédelem címén kitalált vakdugómaffiáról még nem is beszéltünk.
süti beállítások módosítása