A rendőrség is olvas minket?
2014. szeptember 05. írta: Ruszi

A rendőrség is olvas minket?

A nyár közepén külön cikkben hívtuk fel a figyelmet arra, hogy a várost érintő felújítások miatt megváltozott forgalmi rendben el kell fogadnunk, hogy a megszokott kanyarodási irányok olykor le vannak tiltva.

A vizsgált kereszteződés a talán legneuralgikusabb felújítás alatt álló csomópont, a Hungária körút és a Thököly út kereszteződésében volt. Akkoriban nem volt olyan lámpaváltás (vagy ahogy mondani kellene periódus), hogy 2-3 autó ne próbált volna a tiltás ellenére balra kanyarodni. Nyár közepén így festett a szóban forgó hely:

balra6.JPG

"Mindig itt szoktam balra fordulni" - egyszerűbb, mint tájékozódni

Sokat kellett várni, de a héten feltűnt, hogy kiálltak a rendőrök a csomópontba és élő táblaként jelzik a kötelező haladási irányt. Végre!!

Először megosztom az a pillanatot, amikor feltűnt a fényvisszaverő mellény előttem.

TávolirendőrRES.jpg

Nagyon reméltem, hogy nem csak áll ott!

Mivel nem értem át a zöldön, volt időm megnézni, mi fog történni. A harmadik rajtpozíciót sikerült megszereznem, az előttem álló Honda pedig kitette balra az irányjelzőjét. Na, mondom, erre kíváncsi leszek!

Honda balraRES.jpg

Még mindig nem figyel, el fog menni a Honda!

Aztán zöld lett és elindultunk. Nyilván a forgalommal párhuzamos helyzetbe állt a rendőr és már messziről kiszúrta, hogy lesz itt egy figyelmetlen sofőr. Egy határozott pillantással sikerült neki az útbaigazítás, ami a Honda sofőrjének is eszébe juttatta a KRESZ könyv összes lényeges fejezetét. Szóval index vissza, majd gyors jobbra sorolás volt a reakció.

De legalább nem úgy jártak el, hogy megvárják, amíg elköveti az autós a szabálytalanságot, majd a nyakába varrnak valami szaftos büntetést. Olcsóbb így, és jobb is mindenkinek.

Még olcsóbb lenne mindenkinek, ha ilyen felügyeletre nem is lenne szükség! Óvatosan, mert még tartanak a felújítások!

A bejegyzés trackback címe:

https://tuke.blog.hu/api/trackback/id/tr346673381

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.