Te hol voltál akkor?
2015. augusztus 18. írta: Ruszi

Te hol voltál akkor?

Mi történt veled és autóddal a hétfői özönvízben?

Rövid, három munkanapos hét kezdődött. Ismerjük az országunkat, ahogyan mondani szoktuk: Ilyenkor a fű sem nő. A csonka hét első napjának estéjén csaknem az egész országot özönvíz érte el, a híradásokban csak a beázott bevásárló központok, leállított villamosok, elárasztott aluljárókról hallani.

ozonviz_taxi.jpg

Vizitaxi. Okosabb volt megállni... (Forrás: Index.hu galéria)

Én tegnap este hét körül indultam el egy találkozóra, a vihar szempontjából (és a felújítások miatt is) a város talán legneuralgikusabb pontja, a Moszkva Széll Kálmán tér felé. Az eső a Dráva utcában ért, borzasztó gyorsan hömpölyögni kezdett a víz mindenütt. A Margit hídra még simán felértem, sőt át is keltem Budára, de amit leértem a hídfőről az a látvány fogadott, hogy a Margit utca mindkét ágából ÖMLIK lefelé a saras áradat.

Emlékeimben él még a néhány évvel ezelőtti hasonló eset, amikor a saját szememmel láttam, ahogyan egy hetes BMW-t egyszerűen megemel a víz és önhatalmúlag jelöli ki további haladási irányát, az akkor még tényleg Moszkva térnek hívott objektum közelében. (Ekkor történt, hogy a Széna téri bevásárlóközpont mélygarázsában 80 centis víz állt, ami zuhatagként tódult befelé a lejárókon.

Meg is érkeztünk mai rövid szösszenetünk lényegéhez. Nem akartam a siebener sorsára jutni, ezért felhajtottam a Margit utcába, mert a hegyen lehet, hogy folyik lefelé a víz, de legalább nem süllyedek bele küszöbig.

Szegény öreg karcos kaptatott a meredek szerpentinen felfelé. A 15 km/h alatt automatikusan életre kelő első parkolássegítő nyelhetett már egy kis vizet, mert gyakorlatilag azt jelezte, hogy már neki is ütköztem valaminek. Kb. 10 centis gázló volt már alattam, amikor a Margit utca első visszafordítójához értem. A kanyar nagyon szélesre van alakítva, így teljesen jobbra húzódva leparkoltam (itt) és kitettem a vészvillogót. Készítettem is egy videót.

Saját rövidfilm a Margit utcai történésekről

Egy bolond négyet csinál. Bár a kanyar után is képes lettem volna haladni, nem akartam tovább kínozni a technikát. Mivel elakadásjelzővel álldogáltam, sikerült társakat is szereznek akik azt hitték, nincs tovább.

A tegnapi eseményekről megjelent képek tanúsága szerint nem mindenki gondolja át, hogy hova kellene behajtani és hová nem, pedig a hideg víz ölelése nem annyira barátságos a felhevült alkatrészeknek, kipufogónak, csapágyaknak stb. arról nem is beszélve, hogy ha a motor véletlenül vizet szív levegő helyett, akkor hívhatjuk a papot a kocsinkhoz.

Várjuk a kommentekben a tegnapi (már özönvíz közbeni) autós elakadások és az utána tapasztalt hibajelenségek történeteit! Írjatok bátran, nem szégyellni való dolog ez, hanem mindannyian tanulhatunk belőle!

Ha tetszik a kezdeményezés, hogy ne (csak) a saját hibáinkból tanuljunk, nyomj egy lájkot a cikk alatt! Köszönjük! Esőben is Óvatosan!

A bejegyzés trackback címe:

https://tuke.blog.hu/api/trackback/id/tr307714782

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vidékiman 2015.08.18. 15:59:20

A tegnapi világvége közben a XIII. kerületben bolyongtunk autóval csatornáról csatornára, és mindketten tanácstalanok voltunk, hogy mi lenne a legjobb. Megállni? Továbbmenni? Lemenni a mélygarázsba ahova ömlik le a víz? Elég para volt. De az kemény, hogy a közlekedők nagyrésze azzal volt elfoglalva, hogy videózza is közben az eseményeket.

vidékiman 2015.08.18. 16:00:07

Ja, és ilyen esőben grátisz az, hogy extrém mértékben küzdeni kell a párásodással...

Ruszi · http://miszk.hu/szakerto-adatlap/rusznak-andras.html 2015.08.18. 16:09:38

@vidékiman: köszi az enyhe ekét, hogy én is videóztam, de mentségemre szolgáljon, hogy leparkoltam és úgy tettem mindezt. Ami a dilemmátokat illeti, azt javasoljuk, hogy ha egy mód van rá, akkor nem kell letesztelni a kocsi gázlómélyéségét, mert amikor kiderül meddig bírja, már késő. Magyarul, ha nem muszáj, akkor semmilyen mértékű vízen ne menjünk át.
Ami a párásodást illeti arról már volt szó korábban nálunk a blogon:

tuke.blog.hu/2013/09/11/latod_nem_latod_na_latod_513

Küzdeni kell ellene 10 körömmel, mert látni muszáj. Ma már a legtöbb autóban van légkondicionáló berendezés, ami nem csak hűti a levegőt, de szárítja is. Ha azzal kombináljuk, hogy melegre állítjuk, akkor gyorsan megszűnik a pára, mert meleg-száraz levegő sokkal több párát képes megkötni, mint a hidegebb. Ezért létezik a relatív páratartalom fogalma, de erről talán majd másik posztban bővebben is írunk! Óvatosan!

Indriq 2015.08.18. 20:02:10

Ami engem zavar (nem autos tema): a permanens hazudas pl az ELMU-tol, hogy mar csak par helyen nincs aram... a nagykorut jo 25%-an meg most sincs aram a lakohazakban (20:00).
Es a magyarazkodas, a pincekben vannak a trafok, de nekik nincs szivattyujuk... hat basszus... milyen intelligencia kell felkeszulni arra, hogy a viz valszeg a pincekbe fog folyni??? Kreten banda ahogy vannak...
süti beállítások módosítása